|
Aktuális
/ Tőletek
Éva levele számomra nagyon különleges ajándék. Visszacsatolás arra, hogy miért érdemes felnőtt balettet csinálni, és arra, hogy hogyan érdemes csinálni. Ajánlom mindazoknak, akik még nem mertek belevágni!
Kedves Bea!
Különleges tapasztalatokat hozott a 2010-es év. Egyáltalán nem annyit jelentett, hogy beiratkozom valami zenés női tornára, hogy mozogjak végre egy kicsit. A gyerekkori egyik Álom egyfajta megvalósulása volt, hogy ilyen van, hogy felnőtteknek, sőt ilyen „nagyonfelnőtteknek” is van teljesen kezdő balett...
S úgy veszem észre, a női társadalom nem kevés létszámban képviselteti is magát buzgón a kurzusokon, a nem fiatal korosztályból is. Érdekes volt számomra, ahogyan kellett indítanod az újabb és újabb kezdőcsoportokat, még májusban is. Tényleg mennyi álom, szépség, eltemetett vágy van az emberekben! Egyszer váltottunk erről levelet. És mennyi igazi, szép öröm forrását találtuk meg!
Emlékszem, mennyire bátran iratkoztam be tavaly nyáron a teljesen kezdő intenzívre - láss csodát, Világ! - és mennyire izgultam a legelső napon. Hogy teljesen elment az eszem, itt vagyok nagyonfelnőtt életkorban, és hát nem egy szilfid testalkattal, egyáltalán, most már biztos, hogy nem szabad ebbe belevágni, meg fogok halni, ki fognak nevetni, ki kéne magamat nevetni, stb. stb. Szinte lépésenként mentem a Hölgyválaszig. Közben meg az ember jókat mulat persze magán is… azzal biztattam magam, hogy hát nem kell nekem ott maradni... Ehhez képest az elmúlt hónapokban már hetente kétszer is jártam.
És most, a teljesen kezdő év befejeztével, szeretném megköszönni a következőket:
1. Hogy van.
Hogy csinálod ezt a dolgot, nekünk, felnőtteknek, akikkel már senkinek nem lehetnek semmiféle balettművészi reménye. Biztos vannak táncosok is köztünk, de a többség legalábbis az eddigi ismereteim szerint, civil ember. A gyerekek tanításánál még ott a sok remény, lehetőség. .Mégis érezzük, mert érződik, hogy nem tartod ezt kidobott energiának. Valahogy számunkra a balettnek, mint emberi jelenségnek önnönmagában van értelme, hogy valami kicsit közelebb kerülhetünk hozzá. Az is nagyon jó, hogy semmiféle vizsga, vagy ilyen "megmérettetés" nincs. /Pl. ez kizáró oka lenne további balettművészetemnek…/
2. Intenzitás és türelem
Újra és újra rácsodálkoztam erre az erőteljes energiára, amivel nem csak a csoportokat indítod, hanem az órákat folyamatosan végigvezeted. Valóban meg tudom becsülni, hogy valaki az abszolút kezdőket – is - újra és újra és újra és újra ugyanazzal az intenzitással vezeti, biztatja, instruálja. Többen beszéltünk magunk között, hogy mennyire jó nekünk ez a kedves türelem, mennyire feloldódik tőle az ember, próbál tényleg a dologra figyelni, és azt érzi, hogy ez a tanárnak is fontos, hogy figyelnek rá, hogy emberként, partnerként tekintenek rá. Soha rosszérzésnek, kisebbségi érzésnek, megfeleléskényszernek, effélének a nyomát sem éreztem. Mint ahogy más sem. Ha jelen van valakiben, nem a balett-teremben szerezte, hanem „hozott anyagból” dolgozik…a balett-terem, fura módon, inkább a biztonság, az "önérzet", a jóérzés helye, még ha végkimerülés van is... És ahogyan hangosan, termetbetöltően végigbeszéled a másfél órát, az valami elképesztő! És az is nagyon jó, ahogyan egyszerre mondod és mutatod a mozdulatsort, mert a verbális magyarázat összekapcsolódik a leutánozható látvánnyal, mindez pedig a saját test-tapasztalattal, ahogyan igyekszem én is megcsinálni… ez a többszörös bevésés aztán váratlan élességgel tud előjönni. Hangok, képek, mondatok. Valóban óriási segítség, csak azt az egyet nem értem, de egyáltalán, hogy hogyan bírod ezt folyamatosan csinálni?!...
3. A tanítványság lehetősége
Ez nekem érdekes és szokatlan volt, ilyen hosszan. Tudod, sokévesen az ember már csak azzal foglalkozik amit legalább relatíve ismer. Én pl. a bölcsészettel, az embertudományokkal vagyok így. Szívesen tanulok új dolgot, de ezen a téren. A balett pedig tökéletesen ismeretlen terület volt. .Mármint a csinálása. Nem mindennapi élmény egy ennyire idegen területre bemerészkedni, ott valódi, teljesen kezdő tanítvánnyá lenni. Valahogy magamat sajátos módon "elengedni". Nem, most gőzöm nincs, hova és hogyan megyünk, nem, most gőzöm nincs, hogyan jutunk oda, nem tudom, mi miért van, egyáltalán nem látok át semmit egyáltalán nem értek ehhez a dologhoz, egyáltalán, amiben elkezdtem araszolgatni. De tisztelettel és erővel visznek, vezetnek, a vezető egészen pontosan tudja a válaszokat, a célokat, tényleg elég csak engedni. Annyira érdekes tapasztalat, amikor mondod, hogy na, ebből akkor majd egyszer a forgás nemtudommije lesz, vagy ezzel azt a valamit készítjük elő. Annyiszor rácsodálkozom a módszertanra, a felépítettségre!
4. Határon innen és túl...
A balettóra, hát igen, az önfelülmúlás eszköze is. Emlékeim szerint iskolában a 40 perces testnevelésóra is maga volt a „kinyúlás” Itt rémülten szoktam nézni, hogy már csak 40 perc van hátra... Fogalmam sincs, ez hogy működik. Mert a gyakorlatokból persze magamtól kettőt csinálnék meg, ami úgy jólesik, a többi az az óra fegyelme. Nem beszélve az 1232 db ilyenolyan ugrásról, aminek a gondolatára is néha azt hiszem, viccelsz. És amikor végigcsinálom, az valódi önfelülmúlás. De ilyenek nem csak a nempusztulokel, hanem a megtudomcsinálni gyakorlatok is, amiben az – is- a jó, hogy egyáltalán nem csak elfogadó türelmet tanúsítasz velünk, mozdony módjára fújtató kliensekkel szemben, hanem elvárási szintet is. Igen, csúszunk a rúdon. MÉGMÉGMÉG MÉG! Igen, ráhajolsz a súlylábadra. MÉGMÉGMÉG! ÉS valahogy ettől az a gondolat, hogy fejre is eshetek, elenyészik. Mert nem azt mondták, hogy vigyázzak, nehogy fejre essek vagy megszakadjak, hanem hogy még, és még „ötvenszer” és hajrá. És ha az ember növendék lett egyszer, akkor ez valahogy megy is. Ha meg nem,ha leállok, ha annyit tudok tenni, amennyit tudok, az valami tisztelő tapintatba van beburkolva. De tényleg önfelülmúlás. Jó tapasztalat, hasznos. És kivihető az élet más területére is.
5. Időbeosztás
Az talán apróság, de fontos, hogy ha öt perccel később kezdtük az órát, akár a beírások miatt, akkor teljesen biztos, hogy öt perccel tovább is fog tartani, mert az nekünk jár... (ha csak nem özönlik be a következő csoport) És az időt nagyszerűen felhasználjuk. Érdekes volt, mennyire nincs üresjárat, mennyire nincs „magánszöveg”, stb. Viszont micsoda arányban van az aktivitás és - nem a pihenés, hanem azok a fázisok, amikor elmondod és bemutatod a következő gyakorlatot, mi viszont erőt gyűjthetünk közben anélkül, hogy szétesnénk, hiszen feszült figyelemben maradunk. Ezek a fázisok is indokolhatják, hogy az órák nagyon fárasztóak, de teljesen végigcsinálhatók.
6. Találkozás a Szépséggel
Ez így fennkölt kicsit, de hiszen ezért nem pusztán zenés női tornára járunk.
A balett maga a Szépség, arra van. Érdekes látni és megtapasztalni, mennyire nem csak egy színpadi, művészi mozgássorban van ez a Szépség, hanem valahogyan egyetlen kézmozdulatban is. Ott, a mi óránkon is. Ugyanaz. Látjuk, utánozzuk, próbáljuk. És megjelenik. És „hazavihető.
7. A stílus finomsága
Ez talán furcsán fog hangzani, de meg kell mondjam, el tudtam volna képzelni egyfajta nyersebb beszédstílust, hiszen akik a "testtel" dolgoznak, néha pont ezért „rusztikusabb” stílust visznek. És tetszik ez a szép finomság és tiszteletteljesség, ahogyan mindenkihez, és mindenről szólsz. Ez a Szépséget támogatja, egységben van vele.
8. Személyesség
Lassan fél Budapest jár órára, és mégis rögtön mindenki neve, gondja, és bütyökfájdalma számon van tartva...
9. Hagyomány és modernség
Egy ennyire klasszikus dologban, mint az orosz balettstílus, nagyon jó, hogy ennyire naprakész, gazdag, szép, és hasznos honlap, Facebook, stb... van. Remek, hogy vannak programajánlók, részletes leírásokkal! És csuda jók a balettvideók. Meg ez az egész háttéranyag, ami ennyire követi az életet.
Hát ezek jutottak eszembe így az első, a teljesen kezdő év végén.
Nem tervezem a következő 50 évre, hogy én leszek Maja Pliszeckaja. De hogy nagyon sok örömet okoz ez a kurzus, az biztos.
Azt gondolom, másoknak is.
Köszönöm.
Éva
2010. június |
