A honlapon található írások és fotók szerzői jogvédelem alatt állnak! Az alkotó engedélye nélkül tilos azokat akár eredeti, akár szerkesztett formában továbbadni, tárolni, vagy bármilyen módon értékesíteni!
Idén nyáron az a megtiszteltetés ért minket, hogy az Ars Sacra Fesztivál szervező bizottsága a Developpé Táncműhelyt kérte fel Stabat Mater című koreográfiánk előadására. Az egyhetes, országos fesztivál záró ünnepsége 2012. szeptember 23-án, vasárnap 19 órakor kezdődik az Iparművészeti Múzeumban, a belépés ingyenes!
„Budapestről indítottuk, országos rendezvényként folytattuk a programsorozatot, majd Kárpát-medence szerte szerveztünk eseményeket, és további célunk: határok nélkül továbbadni a Hit által ihletett művészetekben rejlő Remény örömét. Kis tüzeket szeretnénk gyújtani mindenfelé, melyek a lelket melengetik, és felhozzák annak mélyéből a vágyat a szép az igaz és a jó iránt, míg utat mutatnak a Végtelen felé. Az alvó lelkeket szeretnénk felébreszteni a szakrális művészet széles spektrumának vonzerejével, és nemzeti kultúránk meghatározó értékei mellett a különböző kultúrák találkozásával is. Ünnepeljünk együtt, erősítsük egymás örömét!”